On-line kalózos játék a Bigpointtól: Pirate Storm!

A kalózok romantikus világa évszázadok óta megmozgatják az emberek fantáziáját, annak ellenére, hogy a valóságban nem hősök voltak, hanem gyakran vérszomjas martalócok. A kalózkodás egyidős a hajózással, irodalmi művek foglalkoznak vele irodalomtól kezdve modern képregényekig. A nyugati kultúrában máig a nagy földrajzi felfedezések kora, elsősorban Amerika kezdeti kolonizálása számít a kalózkodás aranykorának, a karibi kereskedőhajókat fosztogató rablók tettei általában legendává nemesülnek, sőt, volt, hogy ezeket a törvényen kívülieket a tengeri hatalmak közti rivalizálás során is felhasználták, ezek a korzárok valamelyik állam zsoldjában álltak, és csak idegen zászló alatti hajókat raboltak ki.

Kalózok az irodalomban

A ma is folyamatosan közkedvelt kalózos könyvek, sorozatok és táblás, társas vagy számítógépes játékok többsége szintén ebbe a világba repít vissza bennünket, akár valós történelmi helyszínekre vagy eseményeket feldolgozva, akár a korszakra épülő, de képzeletbeli elemekkel és lényekkel benépesített, érdekes fantáziavilágba. Számítógépes játékként is számos feldolgozást ért meg a téma, melyek közül több cím valódi klasszikussá vált az elmúlt években. Azonban Bigpoint legfrissebb fejlesztése új szintekre emeli a kalózos játékélményt: a Piratestorm az első, böngészőben játszható, ugyanakkor látványos 3d-s grafikát és gazdag közösségi játékélményt nyújtó játék, ami feldolgozza a témát. És ne feledjük, hogy mindez ingyenesen elérhető!

A többnyelvű Piratestorm világában a felhasználó miután vízre szállt, számtalan izgalmas küldetést próbálhat ki. Nekiindulhat rég elfeledett, legendákban létező tájak és kincsek felfedezésére, megküzdhet más kalózokkal és tengeri szörnyekkel. A játék képességrendszerével tuningolhatjuk karaktereinket, így ahogy egyre több összetűzésben megedződik a néhai szárazföldi patkány, úgy kerül egyre magasabb szintre és válik egyre erősebb és híresebb tengeri rablóvá.

A kalózok gyakran csapatokba verődve indulnak portyáikra. A Piratestorm így, a mai irányvonalaknak is megfelelve kiemelt hangsúlyt fektet a társas játékra. A beépített meghívóküldési rendszerrel pár kattintással hívhatjuk meg a barátainkat játszani Facebookon vagy pl. emailen keresztül. Minden csatlakozott barát után jutalmat kaptok mindketten! A játék során továbbá klánokat hozhatunk létre, vagy csatlakozhatunk már működő klánokhoz is. Ezzel növelhetjük esélyeinket például a szörnyek ellen, de a játékban alkalom van természetesen pvp, azaz más felhasználók elleni játékmódra is, ahol az ellenséges klánokkal küzdhetünk meg, bebizonyítva, hogy mi vagyunk az életrevalóbb tengerészek. Az arénában megtartott bajnokságokon pedig a győzelmet megszerző csoport egyedi hajót kap nyereményként!

Persze az önállóan dolgozó tengeri farkasok sem maradnak kincs nélkül! őket is várják feladatok, és a megkaparintott zsákmányból, amire nincs szükségük azt piacra dobhatják az aukciós házban. Ugyanitt magától értetődően bárki ajánlatot tehet a többiek által felkínált árukra, ha esetleg szüksége van valamire a dereglyéje felszereléséhez.

A játék folyton új képességekkel gazdagodik: új vidékek, gazdagabb kincsválaszték, új hajók, szörnyek, valamint új küldetések, melyek kihasználják ezeket a frissítéseket. Az ismert világ térképe folyvást növekszik, így a játék folyamatosan tartogat valami meglepetést, nem beszélve an időszakos küldetésekről, amelyek valamilyen valós életben létező ünnephez, eseményhez kapcsolódnak. Győzd le a tengeri kígyót, fedezz fel ősi, betemetett romokat, horgonyozz le ismeretlen öblökben! Kalandra fel! Várnak a tengerek.

A Piratestorm az online játszható játékok nagy családjában a webbrowserben játszható játékok osztályába tartozik. Ennek megfelelően a felhasználónak nem szükséges semmilyen programot vagy klienst installálnia a számítógépére, ráadásul bárhonnan elérheti a játékot, csak egy internetkapcsolatra van szüksége. A játék fejlett 3d-s grafikát alkalmaz, amivel kitűnik a szokásos flashjátékok sorából.

Jó ingyenes játékok a Bigpointtól: a német cég által kiadott Piratestorm és társai, mint például a Skyrama tartalmas közösségi játékélményt kínálnak. A vállalkozás ma már kétszázmillió felhasználóval rendelkezik, így világszerte a legnagyobb játékcégek egyikévé vált néhány év alatt. A saját maga által készített játékai mellett olyan népszerű történetekből is készült játék, mint a Battlestar Galactica, vagy a nemsokára érkező Trónok harca játék.